Merengések

Önszeretet – HOGYAN?

Az önszeretettel kapcsolatos okos frázisokkal tele van a puttony, a kereső lépten-nyomon szemezgethet belőlük. A kérdés azonban mindig az, MÉGIS HOGYAN CSINÁLJAM? …

Úgy hiszem, erre nincsenek sztenderd válaszok, mindenkinek saját magának kell megtalálnia az utakat önmagán belül. Én is csak a saját megéléseimet tudom alapul venni, ma is hoztam egyet nektek.

 

Merengés – 2019. 07. 04.

Eddigi éltemben számtalan reggelen ébredtem úgy, hogy pokolbéli pondrónak éreztem magam, és leginkább arra vágytam, hogy megszűnjek létezni. Megvolt erre a jó, bár sokáig totálisan láthatatlan és érthetetlen okom, amitől pár évvel ezelőtt sikerült megszabadulni.

Igen, pár évvel ezelőtt. Azóta is folyamatosan dolgozom azon, hogy finoman szólva is meggyötört lényemet meggyógyítsam, és visszataláljak tulajdon értékem igazságához, s minél stabilabban ott is maradjak.

Ma reggel is nyomasztó állapotban ébredtem, ismerősen irracionális nyomással a mellkasomban, és beletelt vagy tíz perc befelé figyelésbe, mire a szavak szintjére tudtam emelni, hogy mi is van velem: „Egyáltalán nem érzem magam értékesnek.”

Egyébiránt már az is halvány mosolyt csalt az arcomra, hogy mekkora különbség ez a mostani „nem érzem az értékem” állapot a „szörnyeteg vagyok”-hoz képest.

Racionálisan tudom, hogy értékesnek kell lennem, – folytattam a gondolatot – hiszen minden nap minden percében tiszta, jó szándékkal és őszinte szeretettel igyekszem viszonyulni magamhoz és a világmindenség összes szereplőjéhez.

Ennek értéket kell képviselnie – bizonygattam magamnak, miközben a reggeli elkészítésével bíbelődtem, s közben kutattam-figyeltem, hogyan lehetne ezt a gondolatot beszivárogtatni a lelkem sebeibe, amik kemény páncélként merednek felém ma reggel is, elzárva kapcsolódásomat a forrásomban lévő erővel és bizonyossággal. Az érzéssel, hogy szeretetre méltó lény vagyok, s fontos szerepet tölthetek be a világban. Sőt, nem csak feltételes módban, hanem már töltök is, napról napra egyre valóságosabban, egyre kézzel foghatóbban, minél inkább sikerül szabadon megélnem és megvalósítanom a bennem rejlő potenciált.

Nagyon sokat segítene, ha a kívülről jövő visszajelzések kicsit jobban összhangban lennének ezzel az értékkel, amit egyébként egyre többször és egyre erősebben tudok már érezni is – futott át agyamon a következő gondolat, aztán rögön követte az is, hogy amíg még ennyire el tudok szakadni én magam is ettől, addig elég meddő dolog többet várni kintről, mint ami egyébként van.

Nagyjából eddigre eljutottam végre egy nyugvópontra, egy békességes elfogadásba, ahonnan majdhogynem meditatív csendben és jelenléttel elfogyasztottam a reggelimet. Aztán a kávé mellé magamhoz vettem a telefonomat, hogy végre szembesülhessek vele, hogy letlégyen kora délelőtt, már hárman-négyen is kerestek ilyen-olyan ügyben, és mégiscsak bemehetek dolgozni is, bármennyire nyári uborkaszezon van.

Hurrá! – fakadt fel a hiányzó lelkesedésem.

Így végre megérkeztem a szeretet és hála érzéséhez,
amitől ébredés után annyira elszigetelve éreztem magam,
és a boldog elégedettséghez, hogy milyen csodálatos is a gyógyulás és tisztulás útján járni.

 

Örülök, hogy ma is tudok tenni valamit azért,

hogy egy kicsikét több legyen a jóság ebben a világban,

és köszönöm, hogy ti is itt vagytok!

 

Szeretettel: B

***

A csodálatos illusztrációkért hálás köszönet Erica Wexler művésznőnek!

<3

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük