Emberként végtelenül összetett lények vagyunk.

Lelkünk rezgéseiben több száz, vagy inkább több ezer előző élet mintája rezeg,
szellemünk dimenziókon ível át, miközben a mindenség egészéhez kapcsolódik;
s bár a test anyaga mérhető és megfogható, számtalan folyamat zajlik benne, amire a mai napig nem talált magyarázatot a tudomány.
Ki olyan bátor, hogy kijelentse ez ezt jelenti, az meg azt; vagy ez a tuti, és ha mást állítasz vagy érzel, az helytelen?!? …
Vannak összefüggések, amiket megláthatunk, s vannak, amik életünk végéig rejtve maradnak a szemünk elől.

Ezen az oldalon mégis arra teszünk kísérletet,

hogy felvázoljunk egy Egyetemes Emberi Rendszert,

a lehető legegyszerűbben.

 

Egy REND-SZER-t, ami közérthető, mégis átfogja a Test–Lélek–Szellem hármasságának egységét,
és segít alapjaiban rendet rakni önmagadon belül,
hogy minél könnyebben eligazodj a manapság oly divatos önismereti irányzatok között,
s magabiztosabban, hatékonyabban
 meg tudd találni a nehézségeid gyökerét és megoldásuknak kulcsait.

Mert az is igaz,

hogy mindannyian ugyanazon törvények mentén működünk,

lényegünkben nem különbözünk,

s nem is vagyunk olyan bonyolultak,

ha ezen (szent) hármasság mentén megérzed a lényeget,

és teljesebben megérted önmagad.

 

A rendszer megalkotása során számtalan fellelhető ismeretet rendeztük össze;

számos ősi hagyományt, a történelem nagy gondolkodóin át a mai kor úttörő szemléleteivel bezárólag,

s igyekeztünk minél egyszerűbb vázat, minél tisztább esszenciát alkotni belőlük.

 

Ezen az oldalon az alap struktúrát igyekszünk hétköznapi,
gyakorlati példákon keresztül, a lehető legközérthetőbb módon bemutatni.

Ha mélyebben érdekel a téma, ajánljuk figyelmedbe a Workshopot!

Egyéb lehetőségek

Találkozhatsz velünk csoportos foglalkozásainkon,

vagy kérhetsz személyes konzultációt a rendszer gazdájától.

Az alábbi képekre kattintva érheted el a bővebb tartalmakat.